|| Mi ez?


A szakértők szövegeiből kiollózott statisztikai és történelmi adatok nyelvezetén történetünk a közvetkezőképpen hangzik. Kolozsváron 1941-ben a népszámlálás adatai szerint 16 763 izraelita vallású személy élt. Ez a lélekszám a város akkori összlakosságának 13–15% százalékát tette ki. A 2002-es népszámlálás 223 zsidó lakost regisztrált Kolozsváron. A zsidóság gettósítását 1944. április 7-én a 6 163/1944-as számú belügyminisztériumi rendelet határozta el. Ennek alapján Kolozsváron 16 750 sárga csillag viselésére kötelezett személyt hurcoltak a téglagyárba. A téglagyár fedett területe összesen 19 600 m2 volt, az egy főre eső felület 1,17 m2. Az első vonatszerelvény május 25-én indult a haláltáborok felé 3130 személlyel, a második május 29-én 3417 személlyel, a harmadik május 31-én 3270-nel, a negyedik június 2-án 3100-zal, az ötödik június 8-án 1784-gyel, a hatodik június 9-én 1447-tel. Kolozsvárról ezek szerint összesen 16 148 személyt zsúfoltak vagonokba, és szállítottak Birkenauba, alig néhány hónappal a háború befejezte előtt. 1945-ben Katz Márton túlélő, akinek a lágerben a 12 636-as számot tetoválták a karjára, 150 fényképet gyűjtött össze a deportáltak "roncsai" közül, és ezeket 2 albumba kötötte. A fényképek 436 ismeretlen személyt ábrázolnak. Azóta eltelt 63 év. 2008-ra Kolozsvár egykori zsidó lakosságának a túlnyomó többsége puszta számadattá vált.

Katz Márton albumai a Tranzit Házba kerültek. Bennük 436 azonosítatlan arc. A 436 arc 436 valódi ember itthon maradt vagy hazakerült nyoma. Ezek a fényképek egyedi és megismételhetetlen személyekhez tapadtak valamikor, a sarki boltoshoz, valaki sógornőjéhez, a város színházának nyugalmazott színészéhez, ki tudja kihez. A fényképek mára elveszítették identitásukat, számunkra tiszta imázzsá változtak, leváltak a konkrét emberről, jogos birtokosukról, nem látunk mögéjük senkit. "Ilyenek voltak ebben az időben a fiatalok, így öltöztek, ilyen frizurát hordtak" – nyugtázzuk, és annyiba hagyjuk a dolgot. 1945-ben egy kolozsvári, Katz Márton, arra kérte polgártársait, hogy nyújtsanak segédkezet ahhoz, hogy az illetékesek hiányzó adatait feltüntethesse, és hogy az oda illetéktelenül kerülteket kiselejtezhesse. Kísérlete nem járt sikerrel, az adatlapok üresen maradtak, a személyek pedig azonosítatlanok. 2008-ban megismételjük Katz Márton próbálkozását. Bár tudjuk, hogy munkánk kései sirató, úgy gondoljuk, hogy egy egész város lakossága nem nyugodhat bele abba, hogy polgártársainak valamikori 15 százaléka szinte nyomtalanul eltűnjön. Most újra feltesszük a kérdést: Ki ismeri fel ezeket az arcokat? Ki tudja, hogyan tűntek el?

A Cine îi recunoaste? Tudsz róluk? Missing 1944–2008 projekt az 1944-ben közülünk eltávozott személyek emlékét közvetíti, elsősorban Kolozsvár mai lakosai számára. A projekt által megteremtett médiumok, a kézbevehető képmások, a virtuális lapozó-installáció, a lenyomatokat tartalmazó katalógus, az egykori Poale Tzedek zsinagóga, a mai Tranzit Ház falára felszerelt óriásplakát, az internetes felületen elraktározott elektronikus képek, mind az egykor eltűnt személyek nyomait sokszorozzák meg azért, hogy azok a Tranzit Házból visszakerülhessenek a városba, illetve a világhálón keresztül olyan tekintetek elé jussanak, amelyek talán még mindig felismerhetnek valakit az eltűnt személyek arcai közül. Katz Márton 1945-ben lelki nyugalmának egy részét szerette volna visszanyerni az ismeretlen arcok beazonosításával. Mi, hatvanhárom év múltán, pont fordítva, azt szeretnénk elérni, hogy a hiány újraértelmezése nyugtalanságot keltsen Kolozsvár lakosaiban. És ha a "Ki van a képen?" kérdésre esetleg már nem találjuk meg a választ, cseréljük fel arra, hogy "Mi van a világban, ami ezt a történetet lehetővé teszi?"

Könczei Csilla, a Tranzit Alapítvány elnöke